2017. március 5., vasárnap

45. HUGO BOSS




www.hugoboss.com

minőség és elegencia


Hugo Boss, a német divattervező 1923-ban alapította meg cégét Metzingenben, egy kis városban Stuttgartól délre. A vállalat kezdetben szinte a teljes csőd ellen küzdött, de miután az alapító csatlakozott a náci párthoz, karrierje felfelé ívelt. Hitler felemelkedésével Hugo Boss is egyre sikeresebb lett, köszönhetően az SS és SA katonák egyenruháinak.
A köztudatban úgy él, hogy Boss tervezte az egyenruhákat, de ez nem igaz. Az SS első egyenruháit 1925-ben, a szervezet alapításakor varrták meg, korábbi lengyel uniformisok alapján. 1932-ben tervezte meg az elhíresült fekete ruhát két művészi végzettségű SS katona, Karl Diebitsch és Walter Heck. Az viszont igaz, hogy Hugo Boss gyártotta ezeket.
 Amikor Németország vereséget szenvedett a háborúban, a tervező elvesztette  megbecsülését, így kisebb visszaesés volt megfigyelhető az üzlet forgalmában. 1948-as halála után a cég továbbra is fennmaradt hírnevének és unokáinak köszönhetően, de utódai inkább az öltönyökre fókuszáltak. Célcsoportjuk az új generáció fiatal, ambiciózus üzletemberei voltak, ennek megfelelően áraik a hetvenes években megemelkedtek. Olyan jól ment az üzlet, hogy 1976-ban a cég terjeszkedni kezdett, üzletet nyitottak az Egyesült Államokban. A cég politikájának köszönhetően a hatvanas-hetvenes években a Boss öltönyök minőségük, eleganciájuk, vonalaik miatt egyre népszerűbbé, egyfajta mércévé váltak az üzletemberek körében. A termékkínálat is bővült 1984-ben, ekkor jelent meg a brand első illata Boss No.1 néven. Ezt követte a Boss Sport, a Boss Spirit, a Boss Elements, a Boss Elements Aqua, majd bemutatták a Boss Hugo Boss parfümét és 2000-ben az első női terméket, a Boss Womant. 1998-tól Joachim Vogt, az akkori igazgató ideje alatt a cég ismét fejlesztésen ment keresztül. Vogt álláspontja az volt, hogy hiába tartoznak a vezető férfi divatházak közé, ez nem elég, újabb részlegeket kell létrehozni. Ekkor vezették be a Hugo Boss Baldessarini vonalat, valamint a női Hugo Bosst is. Az előbbi a brand-en belül egy magasabb szintű luxust képvisel, amelyre a finom anyagok, például a kasmír, a tiszta selyem és az ír vászon a jellemző. A Hugo Boss csak 1998-tól gyárt női darabokat, amelyeket a Charlie angyali című film szereplői is népszerűsítettek, köztük Cameron Diaz és Drew Barrymore.

Jelenleg ötféle Hugo Boss termékcsoport közül választhatunk. Az első a Boss Black, amely elegáns viseletet, sportruházatot és kiegészítőt is kínál nőknek, férfiaknak egyaránt. A következő márkatípus a Boss Selection, ami a Baldessarini utódja (ugyanis ezt a részleget a cég akkori igazgatója, Bruno Salzer eladta a kis forgalma miatt). Ebből a változatból csak férfiak válogathatnak, szemben a Boss Orange-zsal, amely mindig követi az aktuális divatot, és gyakran jellemzik darabjait a feltűnő színek. A Hugo Boss Hugo nevű márkája kreativitással, egyéni stílussal rendelkezik, és ezekből a termékekből szintén vásárolhatnak hölgyek is. Az ötödik változat, a Boss Green viszont csak férfiak számára tervez, inkább sportos ruhákat.  A vállalat jelenlegi igazgatója Claus-Dietrich Lahrs, aki 2008-tól vette át a vezetést.

Német katonai egyenruhák
Férfi kollekció a 70-es évekből


A No. 1-es parfüm

Cameron Diaz Boss kapmányban
Női modell 2001-ből
Női parfüm
2013

2014

2015

2016 New York Fashion Week



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése