2017. február 27., hétfő

37. GILES DEACON



www.giles-deacon.com

A brit divattervező Darlington városában született 1969-ben. Édesanyja hivatásos háziasszony, édesapja mezőgazdasági alkalmazott. Az sem zavart senkit, ha akár egy egész napra eltűnt, tudták, hogy a környéket járja. Már kiskorában rajzolgatott, állatokat, növényeket, később fantázialényeket. Utálta az általános iskolát, de mikor felvették a Central St. Martins College of Art and Design szakiskolába, azt tanulta, amit mindig is szeretett csinálni. Rajzolt, festett, és belekóstolt további kreatív munkákba. Megismerkedett Katie Grand - későbbi barátnője - stylisttal, aki segített neki elindulni a divatvilágban. Ott tanulta meg a ruhakészítés fortélyait, Alexander McQueen és Luella Bartley elismert tervezők mellett. 1992-es diplomája után olyan divatházaknál kezdett dolgozni, mint Bottega Veneta, Gucci vagy a Louis Vuitton 2003-ban alapította meg divatházát Giles néven. 2006-ban az év divattervezőjévé választották a British Fashion Awards-on. 2010-ben az Ungaro divatház vezető tervezőjánek nevezték ki. Nemcsak a divatiparban népszerűek munkái. Tervezett mosógépet az LG-nek, laptopot  az Asus-nak, öblítő címkét a Procter & Gamble-nek. Példaképeinek tekinti Chanelt, Yves Saint Laurent-t, Miuccia Prada-t. 




2009
 
2009
 
kötött ruha
kalapban is erős
 
Az Asus-nak tervezett laptop
mosógép az LG.nek
együttműködés a P&G-rel
Gwendoline Christie-vel
Falevél ruha
Ungaro-nak tervezett darab 2010-ből

 
2016-17 Winter

36. GIBO - JULIE VERHOEVEN



www.julieverhoeven.com

>
1969-ben született brit illusztrátor és divattervező. Tanulmányait a kent-i Institute of Art & Design-ban végezte, ahol 1987-ben szerzett diplomát. Kezdetben Galliano és Martine Stibon mellett dolgozott asszisztensként. 2002-ben mutatta be első kollekcióját Gibo by Julie Verhoeven néven, a londoni Fashion Week-en. Számos nagy céggel dolgozott együtt tanácsadóként Lius Vuitton, Versace, Mulberry, H&M              . Nagy hatással volt rá a pop kultúra, élénk, erős színekkel, retro motívumokkal dolgozik. Divatillusztrációból világszerte találhatók időszakos és állandó kiállítások (pl. Victoria és Albert Múzeumban).


divatillusztráció
Maggie Norris Couture illusztráció Julie Verhoeven-től

2003

2003

2004

2005
2009
Vouge Illusztráció 2016

2015



2017. február 26., vasárnap

35. GIANFRANCO FERRÉ

A divat építésze
www.gianfrancoferre.com

Gianfranco Ferré 1944. augusztus 15-én született egy olasz kisvárosban, Legnano-ban. Pályafutását eredetileg építészként kezdte: 1969-ben szerzett építész diplomát Milánóban. 25 éves korában azonban elcsábította szakmájától a divat világa, s a korán felismert tehetségét egy milánói divatiskolában kamatoztatta. Fiatal korának éveit legszívesebben utazással töltötte, s a számára oly kedves idegen kultúrák hatásai későbbi munkásságában gyakran felbukkantak. Elsőként az általa tervezett kiegészítőket és ékszereket ismerhette meg a nagyközönség, majd 1978-ban mutatta be első önálló, női pret-á-porter kollekcióját. A Gianfranco Ferré stílus mindig is kerülte a felesleges részleteket, egyszerű és határozott szabásvonalak jellemzik, letisztultsága ellenére mégsem teljesen konzervatív. Magában hordoz egy csipetnyi extravaganciát is, melynek stílusjegyeit olyan körültekintően használta a mester, mint valami különleges fűszert, amelyből a sok elronthatja az összhatást. Éppen ezért bánt csínján vele, és a minimalizmust helyezte előtérbe. 1982-ben előrukkolt férfi kollekciójával is, melyet szintén kifinomult eleganciája jellemzett. 4 évvel később az alta moda (haute couture) nagyvonalú, drága női öltözékeket felvonultató bemutatóját rendezte meg. Hamar hírnevet és elismerést szerzett magának a szakmában, sokan csak a divatvilág építészeként emlegették, és emlegetik a mai napig is. Ruhái megálmodásában gyakran inspirálták különböző művészeti irányzatok: a festészet, a zene és a költészet mellett impozáns építészeti alkotások is megihlették. Gianfranco Ferré sokoldalúságát tanúsítja, hogy tervei között több vonal is szerepel: haute couture, pret-á-porter (ready-to-wear), valamint fiataloknak szánt ruhák is. Később ékszerekhez, gyermekruhákhoz, szemüvegekhez és szépségápolási termékekhez is adta a nevét. Gianfranco állandó vásárlói körét olyan hírességek alkották, mint a néhai Diana hercegnő, Julia Roberts, Sharon Stone, Sophia Loren, Elizabeth Taylor, a jordániai királynő, Paloma Picasso, Oprah Winfrey stb. A hollywoodi sztárok és az arisztokrácia egyaránt szívesen mutatkoznak a végtelen eleganciájáról híres Ferré ruhákban. Karrierje csúcsán, 1989-ben Gianfranco Ferré elfogadta a Christian Dior cégtulajdonosa, Bernard Arnault felkérését, és a Dior művészeti igazgatója lett. Korábban a Diornál ilyen esetre nem volt példa, hogy nem francia tervezőt választottak erre a posztra. Az olasz tervező emellett saját cégét is tovább igazgatta Milánóban. A divatmágnás élete immár két szálon futott, s mindkettőnek maximálisan eleget téve ingázott Párizs és Milánó között. Az igazi otthona a Milánó melletti Lago Maggiorénél volt, ahol egy vízparti luxusvillát rendezett be magának. Gianfranco Ferré folyamatosan bővítette cégét, hamarosan ékszer- és óramodelleket, valamint farmerkollekciókat is piacra dobott. Ruhakollekcióit különböző márkajelzésekkel mutatta be, mint pl.: Gianfranco Ferré Donna, Oaks, Studio 0001, Gianfranco Ferré Fourrures és Ferré Jeans. Nem titok, hogy munkássága során tetemes vagyonra tett szert. Leginkább kollégáival és Hollywood legnagyobb sztárjaival szerette körülvenni magát, akiket mind barátainak tudhatott. A hírnév és a gazdagság azonban egy kedves úriembert takart. Személyét hasonló visszafogottság jellemezte, mint a tervezőasztalán megszületett ruhákat. Szakmán belül és kívül, mindenki szerette és tisztelte. Bemutatóin mindig letisztultan elegáns, régi vágású háromrészes öltönyökben jelent meg, amely hűen tükrözte jellemét. Közel állt hozzá a konzervatív egyszerűség, de sohasem gondolkodott egysíkúan. Női bemutatóit és reklámkampányait mindig megfűszerezte valami érdekességgel. 2006-ban Julia Roberts volt a kampány arca, tavaly tavasszal pedig egy karakteres arccal lepte meg a közönséget, amit Skin, az egykori Skunk Anansie énekesnője kölcsönzött a reklámnak. 2008-as tavaszi-nyári kollekciójának bemutatóját sajnos már nem élhette meg, halála után 1 héttel került megrendezésre. A divatvilág nagyjai mind elmentek a jeles eseményre, hogy leróják tiszteletüket a mindannyiuk által ismert és kedvelt divattervező előtt. Giorgio Armani ekképpen emlékezett meg róla: „Amikor Ferré ruháira gondolok, a tökéletes egységesség és a nyugalom jut eszembe.” Donatella Versacét, aki nem csak kollégája, hanem jó barátja is volt Gianfranco Ferrének, mélyen megrendítette a 62 éves tervező váratlan halála. Így nyilatkozott az újságíróknak: „Hihetetlenül szomorú vagyok. Alig tíz évvel testvérem (Gianni Versace) halála után elveszítettem egy nagyon kedves barátot. Egy igazi, másik világot képviselő úriembert.” Az elhunyt divattervező ruhái és termékei 2007 nyarán jelentek meg Magyarországon. A Roland Divatház által behozott legújabb világmárkák között tavaly júniustól a Gianfranco Ferré is szerepel.


munka közben
1988
1990
1990

2001

1994

Julia Roberts a 2006-os kampány arca
Ferré parfüm
2005
2008-as tavaszi bemutatóját már nem érte meg
2008 spring




2017. február 24., péntek

34. GIAMBATTISTA VALLI



www.giambattistavalli.com

Az olasz tervező 1966-ban született Rómában, és saját bevallása szerint már gyerekkorától kezdve rajongott a divatért. Akkoriban Claudia Cardinale, Marilyn Monroe és Rita Hayworth hatottak rá. 1980-ban beiratkozott a római Művészeti Iskolába, majd a European Designs Stúdióban és a Central Saint Martins-ban folytatta a tanulmányait Első munkáját Cecilia Fanfani mellett kapta - római couture bemutatókat tervezett. Nem sokkal ezután tervezhetett Roberto Capucci szárnyai alatt, aki jó mesterének bizonyult. Fendinél a Fendissime irányvonal főtervezőjeként, majd Krizia ready-to-wear főtervezőjeként dolgozott, amíg Emanuel Ungarohoz nem csatlakozott. 1997-ben művészeti igazgatónak nevezték ki, a ready-to-wear részlegen. 2001-ben már kreatív igazgató volt, és az Ungaro Fever, valamint a kiegészítők vonalát is ő irányította.2003. márciusában Párizsban mutatta be diszkóláz inspirálta kreációit. Műselyem legging fölött viselt miniszoknyái, szűk, egyenes vonalú, úgynevezett cigaretta nadrágjai, és nagy terjedelemben használt szőrme díszítései az Ungaro ház tetszését nem nyerték el. 2004-ben már nem kívánták munkatársaik között tudni, így 2005-ben elindította saját neve alatt futó divatházát. Jó döntés volt. Első kollekciója -  pöttyös ruháival és buborékszonyáival - az YSL tervezőjének, Stefano Pilatinak a munkásságára emlékeztetett. A fiatal tervező tehetségére a Nokia is felfigyelt, felkérték egy limitált szériás mobiltelefon megtervezésére. Még Ungarobeli munkássága alatt több híres barátot is szerzett magának, akik saját divatháza alapításakor is hűségesek maradtak hozzá, mint pl. Mischa Barton vagy Victoria Beckham. 


Ungaro és Valli
Munka közben
 
Szkeccsek a 2011-es kollekcióhoz
 
2013
 
2015
Nokiának tervezett telefonok


2016 Spring

2016 Fall/Winter
 
2017


2017. február 23., csütörtök

33. GARETH PUGH


www.garethpughstudio.com

szobor- és jelmezszerű ruhaköltemények, goth, nude stílus

A fiatal angol tervező 1981-ben született. Színházkedvelő édesanyja már kicsi kora óta különböző előadásokra vitte magával. Bevallása szerint Az operaház fantomja nagy hatást tett rá. Bátorságért nem kellett a 14 éves Gareth-nek a szomszédba mennie, ugyanis hazudott életkoráról, és felvették az Angol Nemzeti Ifjúsági Színházba, ahol is 3 évig jelmeztervezőként dolgozott. 2003-ban diplomázott a Central Saint Martins-ban, egyik könyököt és combot ballonokkal hangsúlyozó darabja azonnal a Dazed&Confused magazin címlapján landolt! Diploma után részt vett a ’The fashion house’ reality show-ban, ahonnan hamar kirúgták. 2006 őszén szerepelt először nyilvánosan saját kollekciójával, amit a divatkritikusok azonnal az egekig magasztaltak. Egyik legnagyobb pártfogója nem más, mint a nagy Anna Wintour, aki a „megjósolhatatlan géniuszának” titulálta a rebellis angolt. Elmondása szerint soha nem készült céltudatos tervekkel, a puszta (szerencsés) véletlenek sorozata, hogy most ott tart, ahol. És miért saját márkát épít ahelyett, hogy elfogadná nagyobb cégek ajánlatát? Ez egyszerű: Gareth a saját maga ura akar maradni. Nem akarja azt, hogy bármilyen nyomás is nehezedjen rá. Akkor és úgy csinálja azt, amit csak akar. Pugh azon kevés tervezők közé tartozik, akik egyidejűleg hoznak létre női, illetve férfi kollekciókat. Munkája hatalmas elismerésekben részesült, többek között az angol Vouge magazintól is. Ruháira jellemző, hogy gyakorta már-már érthetetlen formát öltenek, az emberi alakot a felismerhetetlenségig torzítják ezek a valóságos ruhaszobrok. Pugh szívesen dolgozik PVC-vel, latex anyaggal, de alkotásaiban megtalálható a selyem és még szintetikus haj is, mint alapanyag. Alkotásait több híresség is előszeretettel viseli, köztük Kylie Minouge, Beyoncé és Lady Gaga is.

Munka közben

2006

2012
2013

2013

Fall/Winter 2014
Spring/summer 2015
Fall/winter 2016


Spring/Summer 2017