2017. február 24., péntek

34. GIAMBATTISTA VALLI



www.giambattistavalli.com

Az olasz tervező 1966-ban született Rómában, és saját bevallása szerint már gyerekkorától kezdve rajongott a divatért. Akkoriban Claudia Cardinale, Marilyn Monroe és Rita Hayworth hatottak rá. 1980-ban beiratkozott a római Művészeti Iskolába, majd a European Designs Stúdióban és a Central Saint Martins-ban folytatta a tanulmányait Első munkáját Cecilia Fanfani mellett kapta - római couture bemutatókat tervezett. Nem sokkal ezután tervezhetett Roberto Capucci szárnyai alatt, aki jó mesterének bizonyult. Fendinél a Fendissime irányvonal főtervezőjeként, majd Krizia ready-to-wear főtervezőjeként dolgozott, amíg Emanuel Ungarohoz nem csatlakozott. 1997-ben művészeti igazgatónak nevezték ki, a ready-to-wear részlegen. 2001-ben már kreatív igazgató volt, és az Ungaro Fever, valamint a kiegészítők vonalát is ő irányította.2003. márciusában Párizsban mutatta be diszkóláz inspirálta kreációit. Műselyem legging fölött viselt miniszoknyái, szűk, egyenes vonalú, úgynevezett cigaretta nadrágjai, és nagy terjedelemben használt szőrme díszítései az Ungaro ház tetszését nem nyerték el. 2004-ben már nem kívánták munkatársaik között tudni, így 2005-ben elindította saját neve alatt futó divatházát. Jó döntés volt. Első kollekciója -  pöttyös ruháival és buborékszonyáival - az YSL tervezőjének, Stefano Pilatinak a munkásságára emlékeztetett. A fiatal tervező tehetségére a Nokia is felfigyelt, felkérték egy limitált szériás mobiltelefon megtervezésére. Még Ungarobeli munkássága alatt több híres barátot is szerzett magának, akik saját divatháza alapításakor is hűségesek maradtak hozzá, mint pl. Mischa Barton vagy Victoria Beckham. 


Ungaro és Valli
Munka közben
 
Szkeccsek a 2011-es kollekcióhoz
 
2013
 
2015
Nokiának tervezett telefonok


2016 Spring

2016 Fall/Winter
 
2017


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése