2017. február 26., vasárnap

35. GIANFRANCO FERRÉ

A divat építésze
www.gianfrancoferre.com

Gianfranco Ferré 1944. augusztus 15-én született egy olasz kisvárosban, Legnano-ban. Pályafutását eredetileg építészként kezdte: 1969-ben szerzett építész diplomát Milánóban. 25 éves korában azonban elcsábította szakmájától a divat világa, s a korán felismert tehetségét egy milánói divatiskolában kamatoztatta. Fiatal korának éveit legszívesebben utazással töltötte, s a számára oly kedves idegen kultúrák hatásai későbbi munkásságában gyakran felbukkantak. Elsőként az általa tervezett kiegészítőket és ékszereket ismerhette meg a nagyközönség, majd 1978-ban mutatta be első önálló, női pret-á-porter kollekcióját. A Gianfranco Ferré stílus mindig is kerülte a felesleges részleteket, egyszerű és határozott szabásvonalak jellemzik, letisztultsága ellenére mégsem teljesen konzervatív. Magában hordoz egy csipetnyi extravaganciát is, melynek stílusjegyeit olyan körültekintően használta a mester, mint valami különleges fűszert, amelyből a sok elronthatja az összhatást. Éppen ezért bánt csínján vele, és a minimalizmust helyezte előtérbe. 1982-ben előrukkolt férfi kollekciójával is, melyet szintén kifinomult eleganciája jellemzett. 4 évvel később az alta moda (haute couture) nagyvonalú, drága női öltözékeket felvonultató bemutatóját rendezte meg. Hamar hírnevet és elismerést szerzett magának a szakmában, sokan csak a divatvilág építészeként emlegették, és emlegetik a mai napig is. Ruhái megálmodásában gyakran inspirálták különböző művészeti irányzatok: a festészet, a zene és a költészet mellett impozáns építészeti alkotások is megihlették. Gianfranco Ferré sokoldalúságát tanúsítja, hogy tervei között több vonal is szerepel: haute couture, pret-á-porter (ready-to-wear), valamint fiataloknak szánt ruhák is. Később ékszerekhez, gyermekruhákhoz, szemüvegekhez és szépségápolási termékekhez is adta a nevét. Gianfranco állandó vásárlói körét olyan hírességek alkották, mint a néhai Diana hercegnő, Julia Roberts, Sharon Stone, Sophia Loren, Elizabeth Taylor, a jordániai királynő, Paloma Picasso, Oprah Winfrey stb. A hollywoodi sztárok és az arisztokrácia egyaránt szívesen mutatkoznak a végtelen eleganciájáról híres Ferré ruhákban. Karrierje csúcsán, 1989-ben Gianfranco Ferré elfogadta a Christian Dior cégtulajdonosa, Bernard Arnault felkérését, és a Dior művészeti igazgatója lett. Korábban a Diornál ilyen esetre nem volt példa, hogy nem francia tervezőt választottak erre a posztra. Az olasz tervező emellett saját cégét is tovább igazgatta Milánóban. A divatmágnás élete immár két szálon futott, s mindkettőnek maximálisan eleget téve ingázott Párizs és Milánó között. Az igazi otthona a Milánó melletti Lago Maggiorénél volt, ahol egy vízparti luxusvillát rendezett be magának. Gianfranco Ferré folyamatosan bővítette cégét, hamarosan ékszer- és óramodelleket, valamint farmerkollekciókat is piacra dobott. Ruhakollekcióit különböző márkajelzésekkel mutatta be, mint pl.: Gianfranco Ferré Donna, Oaks, Studio 0001, Gianfranco Ferré Fourrures és Ferré Jeans. Nem titok, hogy munkássága során tetemes vagyonra tett szert. Leginkább kollégáival és Hollywood legnagyobb sztárjaival szerette körülvenni magát, akiket mind barátainak tudhatott. A hírnév és a gazdagság azonban egy kedves úriembert takart. Személyét hasonló visszafogottság jellemezte, mint a tervezőasztalán megszületett ruhákat. Szakmán belül és kívül, mindenki szerette és tisztelte. Bemutatóin mindig letisztultan elegáns, régi vágású háromrészes öltönyökben jelent meg, amely hűen tükrözte jellemét. Közel állt hozzá a konzervatív egyszerűség, de sohasem gondolkodott egysíkúan. Női bemutatóit és reklámkampányait mindig megfűszerezte valami érdekességgel. 2006-ban Julia Roberts volt a kampány arca, tavaly tavasszal pedig egy karakteres arccal lepte meg a közönséget, amit Skin, az egykori Skunk Anansie énekesnője kölcsönzött a reklámnak. 2008-as tavaszi-nyári kollekciójának bemutatóját sajnos már nem élhette meg, halála után 1 héttel került megrendezésre. A divatvilág nagyjai mind elmentek a jeles eseményre, hogy leróják tiszteletüket a mindannyiuk által ismert és kedvelt divattervező előtt. Giorgio Armani ekképpen emlékezett meg róla: „Amikor Ferré ruháira gondolok, a tökéletes egységesség és a nyugalom jut eszembe.” Donatella Versacét, aki nem csak kollégája, hanem jó barátja is volt Gianfranco Ferrének, mélyen megrendítette a 62 éves tervező váratlan halála. Így nyilatkozott az újságíróknak: „Hihetetlenül szomorú vagyok. Alig tíz évvel testvérem (Gianni Versace) halála után elveszítettem egy nagyon kedves barátot. Egy igazi, másik világot képviselő úriembert.” Az elhunyt divattervező ruhái és termékei 2007 nyarán jelentek meg Magyarországon. A Roland Divatház által behozott legújabb világmárkák között tavaly júniustól a Gianfranco Ferré is szerepel.


munka közben
1988
1990
1990

2001

1994

Julia Roberts a 2006-os kampány arca
Ferré parfüm
2005
2008-as tavaszi bemutatóját már nem érte meg
2008 spring




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése