2016. december 5., hétfő

18. COCO CHANEL



Gabrielle Bonheur „Coco” Chanel




"Hercegnő bárki lehet, Chanel csak egy van."


1883-ban született Saumur-ban, Franciaországban. Édesanyja halála után édesapja árvaházba adta, így 12 éves korától apácák nevelték. Gabrielle 18 éves korában az egyház által működtetett Notre-Dame intézetbe került, ahol elsajátította a varrás csínját-bínját. Varrónői munkásságát 1903-ban babaruhák és kelengyék varrásával kezdte a Maison Grampayre-nél. Öt évvel később varrónői állását a színpadra cserélte, elősorban zenés darabokban, mulatókban lépett fel. Itt ragadt rá beceneve, mert egyik híres slágere a Qui qu'a vu Coco dans l'Trocadéro című dal volt. A népszerű énekesnő válogathatott az udvarlókban, itt ismerkedett meg Étienne Balsan-nal, aki később bemutatta az angol üzletembernek, Arthur Chapelnek, aki anyagi forrást biztosított Gabrielle önállósodásához és első üzletének megnyitásához. Kezdetben kalapokat készített, majd női ruhákkal bővítette repertoárját a Cambon utcai üzletben, amely először a 21-es, később 31-es szám alatt volt. A Chanel divatház központja a mai napig itt található. Chanel szabadította fel a nőket a fűző szorításából, nadrágot adott rájuk, divatba hozta a rövid frizurát, ruháival lehetőséget biztosított a sportos életmódhoz a nők számára is. Számos varrástechnikai megoldás fűződik a nevéhez, a zsebes, rátétes, szegéllyel varrt Chanel kosztüm pedig legalább olyan jelképe az évszázadnak, mint a Holdra szállás. Ami Coco Chanelről a kosztümökön kívül mindenkinek eszébe jut, a kis fekete ruha. Chanel sohasem ment férjhez, pedig szeretői voltak trónörökösök, művészek, diplomaták. „Hercegnő bárki lehet, de Chanel csak egy van” – vallotta. Bevallása szerint az egyetlen férfi, akit igazán szeretett Arthur Chapel (becenevén Boy) volt. A kis fekete ruha keletkezéséről különböző változatok születtek. Az egyik történet szerint Coco Boy Chapel halálhíre hallatán készítette el magának először és gyászruhaként viselte. Így történt? Az biztos, hogy Boy halála nagyon megrázta Coco-t, a szóbeszéd szerint a férfi halálának másnapján mesterembereket hívatott és feketébe burkoltatta hálószobája falait és mennyezetét. A függönyöket, ágyneműket is fekete színűre cserélte, sőt a szomszédok megrökönyödésére a villa spalettáit is feketére mázoltatta. Az eset 1919-ben történt, és bár ez a variáció él élénkebben a köztudatban (valószínűleg a Coco életét bemutató filmek miatt), a másik történetnek az évszámokat tekintve nagyobb a valószínűsége. 1925-ben Chanel, aki régóta dolgozott azon, hogy megszabadítsa a nőket a „maskaráktól”, ahogy ő nevezte, egy operaházi bemutatón páholyából végignézett a nézőtéren, alaposan szemügyre véve a hölgyek öltözetét és felháborodottan állapította meg, hogy a közönség nagy része Paul Poiret színes, fodros, tollas kreációiban pompázik. A szóbeszéd szerint ekkor felkiáltott: „Ez nem mehet így tovább, visszaparancsolom őket feketébe!” Ez az élmény ihlethette tehát inkább a kis fekete ruhát, amely tervezésének rövidesen neki is látott, és megszületett az egyszerű krepdesin ruha, szűk ujjal, amelyet szinte bárhová fel lehet venni. Coco 1926-ban a Vouge-ban tette közzé reklámját, amelyet a lap úgy kommentált, hogy „minden nő ízlésének megfelel”. A Chanel Ford-nak is becézett (mert a T-modellhez hasonlóan mindenkihez szólt és hihetetlen mennyiséget adtak el belőle), kis fekete ruha óriási siker lett. Viselése könnyű mozgást tett lehetővé, egyenes szabása és fekete színe miatt karcsú és molettebb alakon is jól állt.  Coco inspirálódott a zárdai évekből, egyszerű színek, egyszerű vonalak jellemzőek munkáira főleg kezdetben. Munkát és lakhatást biztosított számos orosz menekültnek a forradalom után, ők az orosz népi motívumokkal hatottak a tervezőre. Fáradhatatlan volt, képes újra és újra megújulni. 1973-ban halt meg egy vasárnapi napon, amelyet mindig is gyűlölt, mert a munkaszünet napja volt.

A Divatház: Coco Halála után Jacques Wertheimer vette át a Chanel-ház vezetését. Kritikusai szerint nem törődött sokat a céggel, ezért az átlagosan teljesített. Napjainkban Alain Wertheimer a Chanel vezérigazgatója. Az 1983-as év a változásé volt. Karl Lagerfeld lett a művészeti igazgató; a keze alá tartozott a haute couture, a ready-to-wear és a kiegészítők vonala, és az általa diktált irányvonal sokkolta a világot. Felrázta, megfiatalította a kreációkat, és újabbakat hozott létre, mint például Chanel órákat, bőrápoló termékeket - PRÉCISION - , újabb parfümöket, valamint napszemüvegeket. Az egyszerű, elegáns vonalakat keverte a friss, újszerű darabokkal, így a fiatalabb generációk is Chanel darabokat kezdtek viselni.
 

A kis fekete ruha

 
1926

 
Az ötös számú parfüm

 
Estélyi ruha 1935-ből



Chanel kosztüm

1958

1923


Chanel 2017 Spring/Summer

2016. december 4., vasárnap

17. CHRISTOPHER KANE





Színes, formabontó, folyton megújuló



1986-ban született Newarthill-ben, Skóciában, jelenleg Londonban él és dolgozik.  Korán érdekelni kezdte a divat, és már az egyetemi tanulmányai mellett olyan tervezőknek dolgozott, mint Russell Sage és Giles Deacon. 2005-ben megnyerte a Lancôme Colour díjat, és Donatella Versace felfigyelt rá. A záróvizsgájára készített kollekciójáért neki ítélték a Harrods Design Award-ot. A kollekció bronz gyűrűkkel díszített csipkeruhákból állt, és annyira jól sikerült, hogy azonnal munkát kapott a Versace divatháznál.
Saját márkáját 2006-ban hozta létre nővérével, Tammy Kane-nel, aki szintén divatiskolában tanult (Scottish College of Textile Design). Első divatbemutatójukkal 2006-ben debütáltak Londonban, a kollekció főleg neon színű mini ruhákból állt. Bemutatkozását rögtön két díjjal is jutalmazták, övé lett 2006-ban a „New British Designer of the year”  és a „Scottish New Designer of the year”. Saját márkáján kívúl számos más projekten is dolgozik: a Top Shop részére is tervezett egy kisebb kollekciót,  Kylie Minogue 2 Hearts című klipjének ruhatervezője is ő volt. Továbbra is tanácsadóként  dolgozik a Versace-nél, ékszereket tervez a Swarovski, valamint szájfényeket a Lancôme részére. 2013-ban ő nyerte az angol "Women’s Wear Designer of the Year award" díjat.



2006 Neon kollekció
Galaxy kollekció
2009
Kylie Minoque Christopher Kane ruhában (2007)

Lancome csomagolás Kane tervezőasztaláról

Topshop kollekció
London Fashion Week 2016
2017 Spring/Summer
2017 Spring/Summer









16. CHRISTIAN LOUBOUTIN









Piros talpú cipők, rejtett platform


>
Francia divattervező, 1964-ben született Párizsban. Az Académie d'Art Roederer-en tanult művészeteket és rajzot. Elmondása szerint a cipők iránti vonzalma akkor kezdődött, amikor 1976-ban meglátogatta a Musée national des Arts d'Afrique et d'Océanie-t, és meglátott egy tiltó táblát, amely a nőket figyelmeztette arra, hogy magas sarkú cipőikkel ne karcolják össze a múzeum fa borítású padlóját. Ez inspirálta arra, hogy olyan cipőket tervezzen a nőknek, amellyel áttörheti a szabályokat. Így kezdte el tervezni a sarkak aljára kerülő, tömörített anyagból készülő gumiborítást.Tizenéves korában megszökött otthonról, Egyiptomban és Indiában kalandozott, majd 1981-ben visszatért Párizsba, ahol nagy divatházaknál kezdett dolgozni, mint a Chanel, vagy az Yves Saint Laurent. 1991-ben majdnem kertépítő lett, de hiányoztak neki a cipők felszámolta vállalkozását és ugyanebben az évben megnyitotta saját szalonját, ahol Caroline monaco-i hercegnő volt első vásárlója. Példáját számos híresség követte: Diane von Fürstenberg, Catherine Deneuve Christina Aguilera, Joan Collins, Jennifer Lopez, Madonna, Tina Turner, Marion Cotillard, Nicki Minaj, Gwyneth Paltrow, és Blake Lively, Sarah Jessica Parker. Egy bemutató alkalmával érezte úgy, hogy valami hiányzik a cipőről. Mikor meglátta az asszisztense vörös körmét, a Chanel lakkot kölcsönkérve festette be először a sarkat. Ezzel az utolsó simítással lett tökéletes, és azonnal felismerhető egy Louboutin kreáció. A vörös talp védjegye lett számos országban, de rengeteg céggel került sor különböző perekre, amelyekben Louboutin szabadalmi jogát kellett megvédenie. Dolgozott a Disney-vel, Mattel-lel, 2014-ben pedig saját körömlakkot dobott piacra.


Egy klasszikus Louboutin




Ő dolgozta ki először a rejtett platformot

Sarah Jessica Parker Louboutin-ban


Cipő a Disney-nek


És a Mattel-nek

Louboutin Rouge körömlakk









2016. november 29., kedd



15. CHRISTIAN LACROIX



régmúlt korok, fantasy világ, színház által inspirált jelmezszerű ruhaköltemények

christian-lacroix.com



Francia divattervező, 1951-ben született Arles-ban. A montpellier-i egyetemen végzett művészettörténész szakon, majd tanulmányait a Sorbonne-on és az École de Louvre-on folytatta. Szakdolgozatához végzett kutatásai hatására lett múzeumi kurátor. Már gyermekkorában tervezett történelmi jelmezeket, később a festészetből inspirálódott. A tanulás mellett kezdett el dolgozni a divatszakmában, a Hermes-nél, majd Guy Pauiln-nál. 1987-ben nyitotta meg saját nevén haut couture divatházát, majd 1988-ban kiegészítette pret-a-porter kollekcióval is, és a bár a kritika nem jól fogadta, tovább tervezett és a kínálatát kiegészítette táskákkal, ékszerekkel, cipőkkel, szemüvegekkel. 1994-ben indult el Bazar vonala, ruhái, kreációi történelmi darabokból, a  fantasy világból és népművészetből ihletődnek, főleg meleg, mediterrán színekkel dolgozik. 1996 óta menyasszonyi ruhákkal, parfümökkel és gyerekruhákkal bővült palettája. 2002-ben a többségi tulajdonos LVMH cégcsoporttal folytatott viszály hatására vissza akart vonulni, de ekkor az Emilio Pucci divatháznál kreatív igazgatói állást ajánlottak neki, amelyet el is fogadott. 2005-ben tért vissza saját cégéhez, ahol időközben történt tulajdonosváltás során a Falic Group lett partnere. Szívesen tervez jelmezeket, díszleteket is, számos francia luxushotel kérte fel, hogy enteriőrt álmodjon számukra. 2007-től az Avon számára is tervez parfümöket, 2011 óta pedig a Desigual márkával is együtt dolgozik.
Díjak: Moliere Award for Best Costumes, Asian Film Awards  Legjobb jelmeztervező


 


1995






 
1994
 
2005
Lacroix - Desigual kollekció 2012
Lacroix - Desigual kollekció 2016

Parfüm az Avon számára








2016. november 28., hétfő

14. CHRISTIAN DIOR


www.dior.com

les femmes vous seront bénéfiques, et c’est par elles que vous réussirez”

1905-ben született Franciaországban. Ecole des Sciences Politiques-ban tanul és diplomatának készül, de félbehagyja tanulmányait, és a művészvilág illusztris képviselőivel kötött barátságok hatására galériát nyit, amely a gazdasági válság miatt nemsokára tönkremegy. A Figaro Illustré című magazin illusztrátora lesz, sapkavázlataira pedig több divatház is felfigyel: Nina Ricci, Balenciaga, Claude Saint-Cyr. 1938-ban munkát vállal a svájci Robert Piguet divatháznál, de a háború közbeszól. Katonia szolgálata után 1941-ben hazatér Párizsba és Lucien Lelong-nál kezd el dolgozni, Pierre Balmain-nel ők voltak a divatház vezető tervezői.  1945-ben nyitja meg saját cégét. 1947-ben a „New Look” hozza meg számára az igazi nagy sikert. A háború utáni években utat talált a nők szívéhez, ízléséhez (és pénztárcájához is). Dior (akit elegáns édesanyja inspirált leginkább) ruhái a nőies vonalakat hangsúlyozták, kiemelt figyelmet kapott a csípő, a derék, a mellek és a kerek vállak. A ruhák felül szűkek voltak, így érzékien megmutatták a melleket és a nőies domborulatokat, viszont a derék alatt bőven redőzött harang alakú szoknyákat viseltek. Ruhái a nőies szabásvonalon túl, a luxus jegyeit is magukon viselték, gazdagon díszítette őket, fodrokkal, masnival, csipkével, gombokkal, szalagokkal. Az egyszerű Chanel alapanyagokkal ellentétben nemes kelméket használt, taftot és muszlint. Az ideális szoknyahosszat a földtől mérve 30 cm-ben állapítja meg. Évente újabb és újabb tematikus kollekcióval állt elő - így lett a 'H-vonal', 'A-vonal', 'Y-vonal'. 1948-ra meghódítja a tengerentúlt is, az amerikai sztárok és világszerte más hírességek is Dior-ban járnak: Marlene Dietrich, Ava Gardner, Audrey Hepburn, Edith Piaf. Dior pedig azt mondja, „Az egyetlen királynő, akit öltöztettem, Eva Perón). Kollekcióját harisnyákkal, táskákkal, parfümökkel is bővítette. 1950-ben Becsületrenddel tüntették ki. 1955-ben a Time magazintól megkapta az Év Embere címet. 1957-ben, 52 éves korában szívrohamban halt meg.


A Divatház:
Dior halála után Yves Saint Lauren lett a vezető tervező, merész stílusa azonban nem illeszkedett a Dior által indított vonalhoz, így 1961-ben Marc Bohan vette át a helyét és tartotta 1989-ig. 1989-1996-ig Gianfranco Ferré, majd 1997-ben Gaillano lett a vezető tervező.  Alkohol és drogproblémái valamint antiszemita botránya miatt 2010-ben váltak meg tőle. Gaillano-t a belga Raf Simons követte a tervezői székben, aki 2015-ben mondott le. Maria Grazia Chiuri a Dior ház első női kreatív igazgatója 2016 júniusától.


1947

New Look - 1947

Első parfümje: Miss Dior 1947


Eva Perón Dior-ban

Audrey Hepburn

1955

1955
1957

2016/2017 Autumn-Winter










2016. november 26., szombat



13. CATHERINE WALKER




Hercegnők tervezője

1942-ben született Franciaországban. Esztétikát és filozófiát tanult a lille-i egyetemen, majd Londonba költözött. Első férje halála után találkozott az iráni Said Ismael-lel, aki nemcsak a második férje, hanem üzlettársa is lett. Eleinte gyerekruhákat terveztek, később női, elsősorban alkalmi és esküvői ruhákkal bővítették kínálatukat. 1976-ban alapították saját cégüket Chelsea-ben, Chelsea Design Company néven, majd 1977-ben nyitott meg londoni üzletük is. 1991-ben elnyerte a Glamour „Az év tervezője” díját, 1990-ben pedig az év „Couture” tervezői díjat. 2010-ben, halála után férje vette át a céget és a tervezői széket. Catherine Walker Diana hercegnő egyik kedvenc tervezője volt, több, mint 1000 ruha készült számára, és egy Walker által tervezett fekete ruhában temették el. A királyi család többi tagja is előszeretettel viselte kollekcióit Helen, kenti hercegnő, Kate Middletown és édesanyja is.

 
Walker Lady Di személyes tervezője volt


Diana ruhája 1995-ből


Kate is gyakran választotta modelljeit




Az utolsó kollekció darabja 2010-ből

2010-től férje, Said Ismael vette át a tervezést