2016. december 4., vasárnap

17. CHRISTOPHER KANE





Színes, formabontó, folyton megújuló



1986-ban született Newarthill-ben, Skóciában, jelenleg Londonban él és dolgozik.  Korán érdekelni kezdte a divat, és már az egyetemi tanulmányai mellett olyan tervezőknek dolgozott, mint Russell Sage és Giles Deacon. 2005-ben megnyerte a Lancôme Colour díjat, és Donatella Versace felfigyelt rá. A záróvizsgájára készített kollekciójáért neki ítélték a Harrods Design Award-ot. A kollekció bronz gyűrűkkel díszített csipkeruhákból állt, és annyira jól sikerült, hogy azonnal munkát kapott a Versace divatháznál.
Saját márkáját 2006-ban hozta létre nővérével, Tammy Kane-nel, aki szintén divatiskolában tanult (Scottish College of Textile Design). Első divatbemutatójukkal 2006-ben debütáltak Londonban, a kollekció főleg neon színű mini ruhákból állt. Bemutatkozását rögtön két díjjal is jutalmazták, övé lett 2006-ban a „New British Designer of the year”  és a „Scottish New Designer of the year”. Saját márkáján kívúl számos más projekten is dolgozik: a Top Shop részére is tervezett egy kisebb kollekciót,  Kylie Minogue 2 Hearts című klipjének ruhatervezője is ő volt. Továbbra is tanácsadóként  dolgozik a Versace-nél, ékszereket tervez a Swarovski, valamint szájfényeket a Lancôme részére. 2013-ban ő nyerte az angol "Women’s Wear Designer of the Year award" díjat.



2006 Neon kollekció
Galaxy kollekció
2009
Kylie Minoque Christopher Kane ruhában (2007)

Lancome csomagolás Kane tervezőasztaláról

Topshop kollekció
London Fashion Week 2016
2017 Spring/Summer
2017 Spring/Summer









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése