2017. január 26., csütörtök

20. CRISTÓBAL BALENCIAGA



www.balenciaga.com



Cristóbal Balenciaga 1985-ben született egy baszk halászfaluban.
Édesanyja varrónő volt, így gyermekként sok időt töltött a műhelyben. Tizenkét évesen lett szabósegéd és még mindig tinédzser, amikor a város leghíresebb méltósága, de Casa Torres márkiné ügyfele és mecénása lett. Ő finanszírozta madridi tanulmányait is. Tanulmányai befejezése után sikeres vállalkozást indított, először San Sebastianban, majd Madridban és Barcelonában is üzletet nyitott. Tervezett a spanyol királyi családnak és arisztokráciának, de a spanyol polgárháború miatt 1937-ben elmenekült az országból és Párizsban nyitott üzletet. Igazi áttörést az 50-es évek hoztak számára. 1951-es kollekciójában szélesíti a vállat, elhagyja a derékvonalat, ebből az irányból születik meg 1955-ben a tunika, majd 1957-ben az ingruha. 1960-ben ő tervezi aragóniai Fabiola de Mora esküvői ruháját, amelyet később a királynő a Cristóbal Balenciaga Alapítványnak adományozott. 1968-ban Cristobal bezárta divatházát, mert úgy gondolta "Már nincs senki, akit érdemes lenne öltöztetni". Az alapító kreátor igazából a prêt-à-porter vagy más néven a ready-to-wear, tehát utcai viseletek haute couture-rel szembeni térhódítása miatt csalódott a divatban. 1972-ben halt meg Spanyolországban. Munkáiból inspirálódott Oscar de la Renta, Ungaro, Givenchy. Az ő nevéhez fűződik az a híres fogás, hogy új modelljeit csak egy nappal az árusítás előtt mutatta be a sajtónak, (ez korábban négy héttel előzte meg a piacra bocsátást), hogy ezzel küszöbölje ki a másolást, kalózkodást, feladva ezzel a leckét a sajtónak, akiknek így egy napjuk volt a technikai, nyomdai előkészületekre.

A divatház:
 
1968-tól 86-ig szünetelt működése. 1986-ban azonban a Jacques Bogart S. A. azonban megszerezte a működtetési jogot és Le Dix néven új konfekció vonalat indított. Az első kollekciókat Michel Goma tervezte, vegyes fogadtatással. Őt 1992-ben váltotta a holland Josephus Thimister, aki hozzálátott, hogy a Balenciaga újra a divat élvonalába kerüljön. 1997-ben csatlakozott hozzá Nicolas Ghesquière. Ghesquière inspirációt merített az ikonikus tervező életművéből, és igazgatása alatt a Balenciaga ismét a hírességek egyik kedvencévé vált. 2012 novemberében – 15 év munkáját hátrahagyva – viszont úgy döntött, elhagyja a Gucci Csoport tulajdonában lévő márkát, helyére pedig napjaink egyik legmeghatározóbb tervezője, Alexander Wang került. 2015-ben Demna Gvasalia váltotta Wangot a tervezői székben.

1951   

1953
Ötvenes évek
2004
2006
2006

2007
Nicolas Ghesquiére
Alexander Wang 2012

2017. január 23., hétfő

19. COMMES DES GARCONS



„Wear your freedom”

www.comme-des-garcons.com

A Commes des Garcons márkát 1969-ben Tokyo-ban alapított Rei Kawakubo. Rei Kawakubo eredetileg irodalmárnak tanult, de az egyetem elvégzése után egy japán vegyi és textilvállalat reklámrészlegéhez került. Miután nem talált az ízlésének és az igényeinek megfelelő ruhákat, elkezdett saját magának tervezni és annyira megtetszett neki a divattervezés, hogy 1975-ben bemutatta élete első, női kollekcióját, amelynek a Commes des Garcons nevet adta, három évvel később pedig férfi kollekciójával is debütált. A Párizsi Divathéten 1981-ben mutatkozott be kollekciójával. A Comme the West névre hallgató céget 1981-ben alapította, közvetlenül Párizsba költözése után. A cég manapság is dinamikusan fejlődik, és a ruhák, valamint a parfümök mellett berendezési tárgyakat is gyártanak. Ruhái inkább hasonlítanak műalkotásokra, mint mindenki által viselhető darabokra, ezért leginkább a futurisztikus tervezők merítenek ihletet belőle. Kawakubo olyan ruhákat tervez, amelyekről vagy csak nagyon nehezen, vagy pedig egyáltalán nem lehet megállapítani, hogy nőknek vagy férfiaknak készületek-e; nem kiemeli, hanem inkább eltorzítja a nőies vonalakat. Mára a világ számos országában van üzletük.  Kawabuko több márkával együtt dolgozott, tervezett a Levi’s-nek, a Converse-nek, Speedo-nak, a Lacoste-nak, Louis Vuitton-nak, és a H&M-nek.



2008: kollekció a H&M-nek
Autumn/Winter 2014
Kawakubo modell a Converse-nek

Patchwork farmer a Levi's-nek
Spring/Summer Runway Show 2014
Spring/Summer 2014


Spring/Summer 2016