2017. január 23., hétfő

19. COMMES DES GARCONS



„Wear your freedom”

www.comme-des-garcons.com

A Commes des Garcons márkát 1969-ben Tokyo-ban alapított Rei Kawakubo. Rei Kawakubo eredetileg irodalmárnak tanult, de az egyetem elvégzése után egy japán vegyi és textilvállalat reklámrészlegéhez került. Miután nem talált az ízlésének és az igényeinek megfelelő ruhákat, elkezdett saját magának tervezni és annyira megtetszett neki a divattervezés, hogy 1975-ben bemutatta élete első, női kollekcióját, amelynek a Commes des Garcons nevet adta, három évvel később pedig férfi kollekciójával is debütált. A Párizsi Divathéten 1981-ben mutatkozott be kollekciójával. A Comme the West névre hallgató céget 1981-ben alapította, közvetlenül Párizsba költözése után. A cég manapság is dinamikusan fejlődik, és a ruhák, valamint a parfümök mellett berendezési tárgyakat is gyártanak. Ruhái inkább hasonlítanak műalkotásokra, mint mindenki által viselhető darabokra, ezért leginkább a futurisztikus tervezők merítenek ihletet belőle. Kawakubo olyan ruhákat tervez, amelyekről vagy csak nagyon nehezen, vagy pedig egyáltalán nem lehet megállapítani, hogy nőknek vagy férfiaknak készületek-e; nem kiemeli, hanem inkább eltorzítja a nőies vonalakat. Mára a világ számos országában van üzletük.  Kawabuko több márkával együtt dolgozott, tervezett a Levi’s-nek, a Converse-nek, Speedo-nak, a Lacoste-nak, Louis Vuitton-nak, és a H&M-nek.



2008: kollekció a H&M-nek
Autumn/Winter 2014
Kawakubo modell a Converse-nek

Patchwork farmer a Levi's-nek
Spring/Summer Runway Show 2014
Spring/Summer 2014


Spring/Summer 2016





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése