2016. november 29., kedd



15. CHRISTIAN LACROIX



régmúlt korok, fantasy világ, színház által inspirált jelmezszerű ruhaköltemények

christian-lacroix.com



Francia divattervező, 1951-ben született Arles-ban. A montpellier-i egyetemen végzett művészettörténész szakon, majd tanulmányait a Sorbonne-on és az École de Louvre-on folytatta. Szakdolgozatához végzett kutatásai hatására lett múzeumi kurátor. Már gyermekkorában tervezett történelmi jelmezeket, később a festészetből inspirálódott. A tanulás mellett kezdett el dolgozni a divatszakmában, a Hermes-nél, majd Guy Pauiln-nál. 1987-ben nyitotta meg saját nevén haut couture divatházát, majd 1988-ban kiegészítette pret-a-porter kollekcióval is, és a bár a kritika nem jól fogadta, tovább tervezett és a kínálatát kiegészítette táskákkal, ékszerekkel, cipőkkel, szemüvegekkel. 1994-ben indult el Bazar vonala, ruhái, kreációi történelmi darabokból, a  fantasy világból és népművészetből ihletődnek, főleg meleg, mediterrán színekkel dolgozik. 1996 óta menyasszonyi ruhákkal, parfümökkel és gyerekruhákkal bővült palettája. 2002-ben a többségi tulajdonos LVMH cégcsoporttal folytatott viszály hatására vissza akart vonulni, de ekkor az Emilio Pucci divatháznál kreatív igazgatói állást ajánlottak neki, amelyet el is fogadott. 2005-ben tért vissza saját cégéhez, ahol időközben történt tulajdonosváltás során a Falic Group lett partnere. Szívesen tervez jelmezeket, díszleteket is, számos francia luxushotel kérte fel, hogy enteriőrt álmodjon számukra. 2007-től az Avon számára is tervez parfümöket, 2011 óta pedig a Desigual márkával is együtt dolgozik.
Díjak: Moliere Award for Best Costumes, Asian Film Awards  Legjobb jelmeztervező


 


1995






 
1994
 
2005
Lacroix - Desigual kollekció 2012
Lacroix - Desigual kollekció 2016

Parfüm az Avon számára








2016. november 28., hétfő

14. CHRISTIAN DIOR


www.dior.com

les femmes vous seront bénéfiques, et c’est par elles que vous réussirez”

1905-ben született Franciaországban. Ecole des Sciences Politiques-ban tanul és diplomatának készül, de félbehagyja tanulmányait, és a művészvilág illusztris képviselőivel kötött barátságok hatására galériát nyit, amely a gazdasági válság miatt nemsokára tönkremegy. A Figaro Illustré című magazin illusztrátora lesz, sapkavázlataira pedig több divatház is felfigyel: Nina Ricci, Balenciaga, Claude Saint-Cyr. 1938-ban munkát vállal a svájci Robert Piguet divatháznál, de a háború közbeszól. Katonia szolgálata után 1941-ben hazatér Párizsba és Lucien Lelong-nál kezd el dolgozni, Pierre Balmain-nel ők voltak a divatház vezető tervezői.  1945-ben nyitja meg saját cégét. 1947-ben a „New Look” hozza meg számára az igazi nagy sikert. A háború utáni években utat talált a nők szívéhez, ízléséhez (és pénztárcájához is). Dior (akit elegáns édesanyja inspirált leginkább) ruhái a nőies vonalakat hangsúlyozták, kiemelt figyelmet kapott a csípő, a derék, a mellek és a kerek vállak. A ruhák felül szűkek voltak, így érzékien megmutatták a melleket és a nőies domborulatokat, viszont a derék alatt bőven redőzött harang alakú szoknyákat viseltek. Ruhái a nőies szabásvonalon túl, a luxus jegyeit is magukon viselték, gazdagon díszítette őket, fodrokkal, masnival, csipkével, gombokkal, szalagokkal. Az egyszerű Chanel alapanyagokkal ellentétben nemes kelméket használt, taftot és muszlint. Az ideális szoknyahosszat a földtől mérve 30 cm-ben állapítja meg. Évente újabb és újabb tematikus kollekcióval állt elő - így lett a 'H-vonal', 'A-vonal', 'Y-vonal'. 1948-ra meghódítja a tengerentúlt is, az amerikai sztárok és világszerte más hírességek is Dior-ban járnak: Marlene Dietrich, Ava Gardner, Audrey Hepburn, Edith Piaf. Dior pedig azt mondja, „Az egyetlen királynő, akit öltöztettem, Eva Perón). Kollekcióját harisnyákkal, táskákkal, parfümökkel is bővítette. 1950-ben Becsületrenddel tüntették ki. 1955-ben a Time magazintól megkapta az Év Embere címet. 1957-ben, 52 éves korában szívrohamban halt meg.


A Divatház:
Dior halála után Yves Saint Lauren lett a vezető tervező, merész stílusa azonban nem illeszkedett a Dior által indított vonalhoz, így 1961-ben Marc Bohan vette át a helyét és tartotta 1989-ig. 1989-1996-ig Gianfranco Ferré, majd 1997-ben Gaillano lett a vezető tervező.  Alkohol és drogproblémái valamint antiszemita botránya miatt 2010-ben váltak meg tőle. Gaillano-t a belga Raf Simons követte a tervezői székben, aki 2015-ben mondott le. Maria Grazia Chiuri a Dior ház első női kreatív igazgatója 2016 júniusától.


1947

New Look - 1947

Első parfümje: Miss Dior 1947


Eva Perón Dior-ban

Audrey Hepburn

1955

1955
1957

2016/2017 Autumn-Winter










2016. november 26., szombat



13. CATHERINE WALKER




Hercegnők tervezője

1942-ben született Franciaországban. Esztétikát és filozófiát tanult a lille-i egyetemen, majd Londonba költözött. Első férje halála után találkozott az iráni Said Ismael-lel, aki nemcsak a második férje, hanem üzlettársa is lett. Eleinte gyerekruhákat terveztek, később női, elsősorban alkalmi és esküvői ruhákkal bővítették kínálatukat. 1976-ban alapították saját cégüket Chelsea-ben, Chelsea Design Company néven, majd 1977-ben nyitott meg londoni üzletük is. 1991-ben elnyerte a Glamour „Az év tervezője” díját, 1990-ben pedig az év „Couture” tervezői díjat. 2010-ben, halála után férje vette át a céget és a tervezői széket. Catherine Walker Diana hercegnő egyik kedvenc tervezője volt, több, mint 1000 ruha készült számára, és egy Walker által tervezett fekete ruhában temették el. A királyi család többi tagja is előszeretettel viselte kollekcióit Helen, kenti hercegnő, Kate Middletown és édesanyja is.

 
Walker Lady Di személyes tervezője volt


Diana ruhája 1995-ből


Kate is gyakran választotta modelljeit




Az utolsó kollekció darabja 2010-ből

2010-től férje, Said Ismael vette át a tervezést






2016. november 25., péntek



12. CALVIN KLEIN

 www.calvinklein.com

letisztult, minimalista, elegáns, egyenes szabásvonalak, visszafogott színek

1942-ben született New York-ban, magyar zsidó bevándorló szülők gyermekeként. A középiskola után tanulmányait a New York’s Fashion Institute of Technology-n folytatta, de nem szerzett diplomát. Kezdetben butikoknak tervezett, majd 1968-ban Barry Schwartz-cal elindította saját vállalatát, ahol eleinte ruhákat és kabátokat készítettek. Kollekciójuk olyan sikeres lett, hogy egy évvel később már a Vouge címlapján szerepeltek. 1971-ben kínálatuk fehérneműkkel is bővült. Bár stílusa letisztult, minimalista, elegáns, egyenes szabásvonalak, visszafogott színek jellemzik, reklámkampányai túlzott szexuális tartalmaik miatt többször súrolták a jóízlés határát. 1977-től kiegészítők, cipők, napszemüvegek is szerepelnek kínálatukban. A 80-as években átmenetileg pénzügyi nehézségeik adódtak, de új profiljuk, a parfümvonal újra óriási sikert hozott. Ikonikus darabjai az Obsession, az Eternity, az Escape. Ő alkotta meg az első unisex parfümöt One néven. Kampány modelljei voltak többek között Brooke Shields, Mark Wahlberg, Kate Moss, Diane Krueger.

A divatházról:
 2002-ben a folyamatos pénzügyi hullámvölgyek hatására Klein úgy döntött, eladja a céget, amely azóta a Phillips Van Heusen Corporation leányvállalataként működik. 2003-ban a tervező székből is fölállt, ekkor Francisco Costa lépett a helyébe. Italo Zuchelli, Jil Sander és Romeo Gigli tervezők több szezonban dolgoztak együtt a divatházzal. 

Díjak: Coty Award  (1973, 1974, 1975), Council of Fashion Designers of America Award for design in women and menswear (1982, 1983, 1986), America’s Best Designer of 1993 Award, CFDA (1993).

VOUGE címlap 1971-ből



1973
80-as évek


2001

2003

2003

provokatív parfüm reklám

Francisco Costa modell a Calvin Klein divatház számára


2016. november 24., csütörtök

11. BORA AKSU



Romantic and feminine, with a darker twist.
  
Izmirben, Törökországban született, jelenleg Londonban él és dolgozik. 2002-ben szerzett MA képesítést a Central  St. Martin-ban. A fiatal tervezőre rögtön felfigyelt a Dolce & Gabbana, akik inspirációs célból vásároltak is munkáiból. Első kollekciójával a 2003-as London Fashion Week-en mutatkozott be. A The Guardian neki ítélte a „New Generation Award”-ot, amelyet még további három alkalommal mondhatott magáénak. Stílusára jellemző a romantika, az elegancia, a csábítás. Úgynevezett demi-couture darabokat készít, félúton a hétköznapi viselet és az haut-couture között. Kollekcióiban a török kultúrát ötvözi kozmopolita stílussal, de inspirálódik más nemzetek népművészetéből és természeti motívumokból, fehérneműkből, a balletből is. Nemcsak felsőruházatot, harisnyákat, kiegészítőket is tervez.
Pályafutása során számos céggel dolgozott együtt: Topshop, Nike, Converse, Anthropologie, 2012-ben táskakollekciót tervezett a Harrod’s áruháznak. Tori Amos, Keira Knightley, Sienna Miller előszeretettel jelennek meg alkotásiban.  Példaképének Madeleine Vionnet-t és Balenciaga-t tekinti.

 
2010

 
2012
  

2014
  

1016 Autumn/Winter


Táskakollekció a Harrod's számára

2016-17 Autumn/Winter




2016. november 23., szerda

10. BETTY JACKSON




Nőies, kifinomult, elegáns, London koktél egy csepp Milánóval keverve.

1949-ben született Lancashire-ben. Tanulmányait a Birmingham College of Art-ban végezte Zandra Rhodes szárnyai alatt. Pályafutását divatillusztrátorként  kezdte, majd 1973-ban Wendy Dagworthy asszisztense lett. Dolgozott a Quorum és a Coopers-nél is, mielőtt megalapította volna saját cégét, első üzletét 1991-ben nyitotta Londonban. Tervezett a Marks & Spenser-nek (Autograph kollekció), és a Debenhams-nek is. A British Fashion Council tagja. Híres szociális érzékenységéről, jótékonysági szervezetet hozott létre álláskereső nők divat tanácsadására, felszólalt a női 0-ás méret eltörléséért. 6 éves korában egy autóbaleset miatt amputálni kellett a lábát, azóta bottal jár.
Fizikai hiányosságát pozitív életszemlélettel, optimizmussal, vidámsággal ellensúlyozza.

1985

Autumn/Winter 2002


 
Autumn/Winter 2008
Autumn/Winter 2010

 
2016



2016. november 22., kedd

9. BETSEY JOHNSON

www.betseyjohnson.com

Bohó, bizarr, hippi. Munkái a zene és a képzőművészet által inspirált álmok.


Amerikai divattervező, 1942-ben született Connecticut-ban. Kora gyermekkorától táncolni tanult, ekkor alakult ki a jelmezek iránti rajongása. Tanulmányait a Pratt Institute-on és a Syracuse-i Egyetemen folytatta, majd a new york-i Mademoiselle magazinnál helyezkedett el. Részese lett az Andy Warhol, Velvet Underground, Lou Reed által fémjelzett „Youthquake” underground mozgalomnak. 1965-ben a Pharaphernalia butiknál helyezkedett el tervezőként, itt dolgozta ki először bizarr kollekcióját zuhanyfüggönyből, autó kárpitból, sportmezekből. 1970-től az Alley Cats-nél dolgozott tervezőként, élénk színű, szexi sportruhákkal nyerte meg a fiatalokat. 29 évesen munkáiért ő kapta Coty Fashion Kritikusok Díját. Szabadúszóként egy ideig gyerek és kismama ruhákat tervezett, majd saját nevén, Chantal Bacon egykori modellel társulva céget alapított. Jó döntés volt, cégük mára 65 üzlettel büszkélkedhet világszerte. Divatbemutatóit nemcsak kreációi, hanem a show végén bemutatott cigánykerék és egyéb performanszok teszik emlékezetessé.

1966

2001
 
2001 Fall/Winter
2011

 
2015
 
2016