2016. november 20., vasárnap

8. ANN-SOPHIE BACK

www.annsophieback.com


Svéd divattervezőnő, 1971-ben született Stockholm külvárosában. Tanulmányait a Beckman's College of Design-ban végezte, majd MA képesítést szerzett a londoni Central Saint Martins-ban 1998-ban. 1999-2001 között az ACNE Studio tervezőjeként dolgozott. Saját márkáját 2001-ben indította, majd 2005-ben kiegészítette egy megfizethetőbb másodvonallal is. Ruhái különlegesek, de kényelmesek és hordhatók. 2001-ben Párizsban mutatta be pret-a-porter kollekcióját, majd részt vett a Londoni Divathéten, amelynek azóta is rendszeres szereplője.  Munkáin felfedezhetők a skandináv gyökerek, de hihetetlen dolgokból inspirálódik mint például autók, zombik, pornó. A témákból adódóan főleg fekete színnel dolgozik, kollekcióiban gyakran androgrün modellek is feltűnnek. 2009-ben Stockholmban nyitott üzletet, mely minden hónapban tematikus rendezvénynek is otthont ad. Ilyenek voltak például az „Emberiség elleni divat” vagy a „Horror éjszakája”. Back nemcsak tervező, újságíró is, stílus- és divatszerkesztő a Self Service, a Purplemagazine-nál. 2006-tól 2008-ig kapszula kollekciót tervezett a Topshopnak. 2004-ben ő kapta a Goldbutton elismerést, 2007-ben jelölték a svájci Textil díjra. 2013-ban övé lett a svéd Elle magazin Év Tervezője díja. Munkáinak nagy rajongója Chloe Sevigny, Daisy Lowe, de tervezett Victoria svéd királynő 
 számára is. 

2009


2013 Autumn/Winter

2013 Autumn/Winter
 
2014 Zombi kollekció

2016 Autumn/Winter
 
2016 Autumn/Winter

 
2016 Autumn/Winter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése