2017. március 1., szerda

38. GIORGIO ARMANI






www.armani.com

minimalista, időtálló, elegáns


Észak-Olaszországban, született Piacenzában 1934-ben. Két évig orvosi tanulmányokat folytatott, majd 1957-ben Milánóba költözött, ahol egy divatüzlet kirakatrendezőjeként kezdett el dolgozni. Megismerkedett Nino Cerruti divattervezővel, aki mellett nyolc évet töltött asszisztensként. Minden előtanulmány nélkül tervezte meg Hitman nevű kollekcióját, amellyel berobbant a divatvilágba.Ezt követően a milánói La Rinascente áruház férfidivat-osztályának beszerzőjeként dolgozott. 1961–1970 között a Nino Cerruti, majd az Ungaro és a Zegna  divatházaknak dolgozott. 1975-ben párja, Sergio Galeotti építész bátorítására született meg a Giorgio Armani férfidivatmárka, amelyet a női részleg követett. 1974-ben óriási sikerrel mutatták be kollekciójukat, amelyen már látható volt a fekete alapon fehér betűkkel írott Armani márkanév. Később a kiegészítők piacán is megjelent, így ma létezik Armani-fehérnemű, napszemüveg, fürdőruha, gyermekruházat és ékszer. Több hollywoodi film látványvilágához járult hozzá. A tervező szokatlan összefüggésben használt szokatlan anyagokat és kombinációkat. A férfiak számára egészen új stílust dolgozott ki, amely a lazán elegáns lekerekített formákat pontosan szabott kiváló minőségű anyagokkal ötvözte. Mintha egy szobrász érintette volna meg a kelméket, Armani újraértelmezte a hagyományos öltönyt, megszüntette a szigorú strukturáltságot, és még a kiváló angol gyapjúból is olyan kényelmes zakókat tervezett, mint a selyempizsama. A vállakat csapottabbra vette, a hajtókák keskenyebbek és hosszabbak lettek, a gombolás lejjebb költözött, így az alacsony férfiak is magasabbnak látszottak, a magasak még magasabbnak. 1975-ben nők számára is előrukkolt egy határozott, férfiasabb stílussal. Cégéhez kommunikációs igazgatóként csatlakozott testvére, a stílusikon Rosanna Armani, aki korábban modellként vált ismertté. Az amerikai piac számára 1980-ban megtalálta cége legtökéletesebb reklámarcát Richard Gere filmszínész személyében, akinek ruhatárát Armani készítette az Amerikai dzsigoló című filmhez. Armani volt az első divattervező, aki hírességeket kért fel ruhái bemutatására és népszerűsítésére rangos eseményeken. 1988-ban a Los Angeles Lakers edzője, Pat Riley volt az első, aki kötélnek állt. Azóta már Armani öltözteti a filmsztárokat Gwyneth Paltrow-tól Julia Robertsig, Michelle Pfeiffertől Beyoncén, Cate Blanchetten és Clive Owenen át George Clooneyig. Szintén Armani fejéből pattant ki, hogy az Oscar-díjkiosztó vörös szőnyegén Hollywood legnagyobb sztárjai ruhakölteményeiben parádézzanak, de ezért a hírességeknek soha egy fillért sem fizetett.



Vouge, 1974
Munka közben 1978
American Gigolo
A Bayern Munchen csapata Armani öltönyben


Cate Blanchett a Sí parfüm reklámkampány arca

2003

2011

2011

2012 Spring/Summer

2013

2014

2016

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése