2017. március 1., szerda

41. HEDI SLIMANE




www.hedislimane.com


Hedi Slimane fotóművész és divattervező. 1968-ban született Párizsban olasz és tunéziai szülők gyermekeként. 11 éves korában kezdett el fotózni, 16 éves korában tervezte első ruháit. Művészettörténetet tanult az École du Louvre-ban. Egy alkalommal a Le Monde szerkesztőségében a az újságírás gondolatával is foglalkozott. 1996-ban került először Yves Saint Laurent mellé mint férfiruha-tervező, azonban Tom Ford érkezésekor kilépett a cégtől. Azt mondta, nem hajlandó Forddal dolgozni, ugyanis szerinte ő csak egy üzletember, de nem művész. Így hát fogta magát és átpártolt a Dior Homme-hoz. Az itt alkotott ruhái kezdetben még nem voltak annyira karakteresek, sokak szerint érződött rajta, hogy Helmut Lang és Raf Simons mellett dolgozik, ugyanis mindegyikük az akkor még forradalminak számító feminin, „skinny” férfidivatot preferálta. A már akkor Slimane-re jellemző rock ‘n roll beütés és a metroszexualitásra hajazó vagány darabok azonban mégis kiemelték őt a többiek közül, így nem meglepő, hogy a kétezres évek elején már olyan sztárok hordták ruháit, mint Mick Jagger és David Bowie, valamint olyan előadók foglalták dalszövegeikbe a Dior férfiruháinak dicsőítését, mint Kanye West és Kid Cudi. Karl Lagerfeld szerint Hedi azt tette a divattal, amit Armani húsz – vagyis már harminc – évvel ezelőtt: kitolta a határokat. Manapság elég alap a csőnadrág, a virágmintás ing vagy a szűkített bőrdzseki egy férfin, de régebben azért ez nem volt annyira megszokott. 2011-ben ismét az YSL-hoz került és elfoglalta a teljes divatház kreatív igazgatói trónját, már az egész világ tudta, micsoda egyéniség ő. Érkezésekor egyáltalán nem hazudtolta meg magát: a párizsi székhelyet áttette Los Angelesbe, az Yves részét pedig egész egyszerűen elhagyta a márkává lett, nagy múltú névből. Munkájáért  2012-ben elsőként kapta meg a férfiviselet tervezők közül a CFDA nemzetközi tervező díját. Számtalan személyes projektje is van, hiszen ő elsősorban fotósként kezdte. 2004-ben például a Phoenix akkori albumához készített borítót, de azóta is több magazinnak és kiadványnak tervezett már címlapot, illetve fotográfusként is rengeteg kiállítása volt már, nem csak fashion témában.

David Bowie  2002-es koncertjén Slimane által tervezett öltönyben

Mick Jagger-rel 2007-ben


Luis Vuitton-nak tervezett kollekció
Psych Rock kollekció

2013 Spring

2013 Spring

2014 Boho Style

2015
2015 YSL Men's Wear

2016


Fotósként is elismert - Robert de Niro portré


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése